A feladat kikötötte, hogy nem használhatunk narrációt, csak színtiszta párbeszédet. Kihívás volt két oldalt összehozni belőle, legalább háromszor le tudtam volna zárni útközben, de az erőltetésnek is megvan a maga varázsa... :)
– Igazgató úr, megtenné, hogy emlékeztet rá, miért is kell nekünk a portára egy vérfarkas?
– Emmácska, ne kezdje megint.
– Nem kezdem; folytatom...! Megrémíti a gyerekeket.
– Esetleg ha nem riogatná őket a római farkasháború véresebb részleteivel már másodikban...
– Nem én raktam bele a tantervbe...
– De nem is mondta senki, hogy ennyire érzékletesen kell mesélnie nyolcéves gyerekeknek.
– Legalább odafigyelnek. És hát a tények makacs dolgok.
– Ne duzzogjon már! Ez csak ideiglenes. Járvány van, a sapienseket és a félvéreket tesztelni kell, a természetes ragadozók pedig minden szempontból tökéletesen alkalmasak a feladatra.
– Ezt a szöveget küldték odafentről körlevélben, ugye?
– ...
– Sejtettem.
– Most mit akar, mit mondjak?
– Az igazat!
– Rendben, én sem örülök neki, de nincs beleszólásom. Ha tehetném, magam ellenőrizném őket, de nem minden szülő járult hozzá a bio vérvizsgálathoz. Jobban kedvelik a... kevésbé invazív módszereket.
– De az isten verje meg, ez egy esti iskola! Minden gyereknek legalább az egyik szülője éjjáró! Otthon is tesztelhetnék őket!
– Egyik szülő sem szeretné minden nap a gyerekét kóstolgatni. Nem is mindenki tudja megoldani. Kényelmesebb nekik így.
– Kényelmesebb...! Aztán ha elszabadul az a dög...!
– Na de kérem! Én sem kedvelem a farkasokat, de ez azért túlzás.
– Tudja, hogy ösztönlények. És minél többet vannak szőrben, annál jobb elhatalmasodik rajtuk a...
– Mit akar? Rakassak rá pórázt?
– Minimum!
– Az ellenkezik a...
– Tudom, tudom! A damphyr srácok se kapnak szájpecket a szünetekre. Pedig esküszöm, néha rájuk férne. Egy rendes vámpírban legalább van tartás.
– Ezt most megpróbálom bóknak venni. Vagy még inkább meg se hallani.
– Ne értse félre, ugyanúgy imádom őket, mint a többi gyereket. De indokolatlanul sokat csattogtatják a fogaikat.
– Büszkék rá. Majd kinövik.
– Tudom. Aranyosak. De azért remélem, nem fognak rávicsorogni arra a bolhás dögre.
– Majd visszavicsorog, és befejezik.
– Ha kibírja, hogy csak vicsorogjon... Ne nézzen így! Látott már alakváltó ketrecharcot? Még a plafonon is belek lógnak!
– De ők túl is élik.
– Nem az a lényeg, hanem a tekintetük! Színtiszta gyilkos düh..
– És mégsem gyilkolnak.
– Kész csoda... De higgyen nekem, ezek egyszerű ösztönlények. Most mit rázza a fejét?!
– Mondja csak, magácska mióta rasszista?
– Mióta tanultam történelmet.
– Mindenki tanult történelmet.
– Matekot is tanult mindenki, mégsem értik.
– A világuralmi vámpír-összeesküvésben is hisz?
– Arra nincs bizonyíték. De a farkasok mást se csináltak a történelem során, csak mészároltak.
– Emlékeim szerint egyik háborút sem egy magányos, negyedik szintű átvilágításon átesett és a Humánbiztonsági Hivatal által kinevezett nazális diagnoszta szakvérfarkas kezdte. De javítson ki, ha tévedek.
– Kutyából nem lesz szalonna. Vagy mondhatnám úgy is, hogy a vér nem válik vízzé. Csak hogy testhezálló legyen.
– Nagyon vicces. De ha tovább hergel ezzel a baromsággal, lehet, hogy letesztelem, miből van a maga vére.
– Fenyeget, János?
– Csak ha okot ad rá.
– Hááát...
– Ne mutogassa nekem a nyakát, nem tud megvesztegetni. Vérfarkas lesz a portán, és punktum.
– És ha hozok papírt, hogy szőrallergiám van?
– Tényleg van?
– Pszichoszomatikus alapon. Az is számít.
– Egyszer még ki fog készíteni... Mihez kezdek magával, ha egyszer felvételt kér egy farkaskölyök?
– Ide? Menjen csak erdei iskolába, oda való.
– Mozaikcsaládokról még nem hallott? Átállhattak éjszakázásra.
– Ennyire mozaikról nem nagyon. Mégis mikor ismerkedne meg egy éjszakai és egy nappali lény?
– Szürkületkor...?
– Nahát, magának humora is van?
– Valójában teljesen komolyan gondoltam, de örülök, ha jó kedve lett tőle.
– Azt nem mondtam.
– Nem is kellett. Tudja, az én orrom nem túl jó, de az arcmimikát kiválóan olvasom. Azért is vettem fel az iskolába. Mert ugye azt nem mondhatnám, hogy passzol a tanári karba.
– Azt hittem, érzékenyítésnek kellek.
– Az sem utolsó szempont. De tudja, nagyon ritka, hogy valakinek a szavai összhangban vannak a testbeszédével. Gondoltam, kell egy őszinte hang az iskolába. Nekem is, és a gyerekeknek is.
– A kollegáknak kevésbé.
– Csak nem zaklatják?!
– Hé-hé, szemfogakra semmi szükség! Nincs gond, tudnak viselkedni. A lidércek még kedvesek is. De a többiek... Őszintén, fogalmam sincs, hogy mit gondolnak. Csak néznek, és... Áh, de nem számít.
– Pedig ez tényleg ijesztő lehet.
– Az azért túlzás. Nem rettegve jövök be esténként, de lássuk be, tényleg nem vagyok teljesen ide való.
– Még szerencse, hogy szereti a kihívásokat.
– Amíg nem szó szerint kell érteni.
– Ne aggódjon, senki nem fogja elharapni a torkát. Vagy ha mégis, majd Varga kollega intézkedik. Nem pazaroljuk a munkaerőt.
– Milyen kedves. De ragaszkodnék a testemhez, ha egy mód van rá.
– Azt megértem... Úgy értem, igaza van, teljesen át kellene alakítani a tantermet, ha kísértetként akarna tanítani, tündérlámpák, miegymás, nem fér bele a keretbe.
– Ugye? Nem lenne praktikus, ha elhaláloznék.
– Ha viszont én támasztom fel, azzal financiálisan semmi probléma nincs. Legalább végre nem lógna ki a sorból.
– Ne mondjon ilyeneket, mert még meghatódok.
– Biztosíthatom, hogy csak végszükség esetén tennék ilyet.
– De tényleg megtenné?
– Nem hagynám elvérezni a padlómon. Másén se. Ezt veheti ígéretnek. Megadom az adataimat is a papírmunkához, ha gondolja. Felvetethet a potenciális átváltoztatói közé.
– János...?
– Hmm?
– Tegeződhetünk?
– Azt hittem, már sose kérdezed meg.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése