Regényírós napló - 2024. július 19.

Warning, ez a poszt most célzottan nyavajgás lesz, mert ha leírom a dolgokat, akkor sokkal könnyebben átlátom, mintha csak simán átélem, hogy valami szar.

(Hogy aztán miért kell ezt kirakni blogra? Azért, mert ha csak magamnak csinálnám, akkor nem csinálnám meg. Köszönöm minden kedves olvasómnak, hogy néma gumikacsaként mellettem álltok <3)

Szóval ja, jöttek visszajelzések az angyalokról (amúgy ha bárkinek még van mondanivalója, megkínálhat vele; kaptam már megvilágosító véleményt is, ami nem új gondolat volt, de új nézőpont). Az agyam meg leblokkolt egy kicsit. 

Nem tudom, hogy ennek konkrétan mi az oka. Közrejátszhat az is, hogy eleve csömöröm volt már kicsit az egész előtt is. Hogy a maximalista elmém tikkel, mert nem tudja eldönteni, hogy most akkor ez kudarc vagy nem (mást nemigen ismer a szentem, hiába nevelem egy ideje). Meg hogy rémesen beszartam, hogy vajon a javítanivalókból mennyi az, ami képességbeli hiányosság, és mennyi az, ami kellő befektetéssel még lehet fasza. 

Regényírós napló - 2024. július 10.

Valószínűleg aki érintett és néha felnéz ide, annak feltűnt, de azért leírom: a Tehetség Íróstúdiós szerkesztőképzésen az én regényem volt a vizsgaanyag (egyik fele), ezúton is köszönöm a lehetőséget.
(Az érintetteknek pedig: bocs / szívesen, a megfelelő aláhúzandó... <3 :D )

Ennek hozományaként kaptam visszajelzéseket életem első regényére, "hivatalosat" is az íróstúdiótól.

Hát, mit mondjak, voltak fázisaim. 

A "jesszus, most ásom el magam a jövő szerkesztőgenerációja előtt"-től a "bakker, ez tetszik embereknek, mégis zseni vagyok"-ig volt itt minden. Bele se megyek, inkább próbálom a konklúziót levonni. 

Regényírós napló - 2024. június 25.

Hát, jó rég jártam itt, de legalább még júniust írunk, szóval a havi egy blogbejegyzés megvan. 

Na de nézzük, mi történt a regénnyel a legutóbbi poszt óta.

Röviden az, hogy kurvára belefáradtam. Ami humoros, mert 15 éve nem sikerült belefáradni, bezzeg most, amikor látom a fényt az alagút végén... Bár az is igaz, hogy eddig nem nyomtam ennyire intenzíven. 

Májusban megismételtük a tavalyi balatoni írótábort, megint imádtam, de az írással alig haladtam. Ott fogalmaztam meg először, hogy sok, hogy elég, hogy pihenni akarok. 
De hát vigyázz, mit kívánsz: írótábor után másnap kezdtem az új melóhelyemen. A betanulós hetem durva volt, csak dolgoztam meg próbáltam a tábor alatt keletkezett káoszt felszámolni itthon, a regényre gondolni is alig tudtam (cserébe kiolvastam két könyvet utazás meg munka közben, juhú!). Utána még két hétig intenzíven alkalmazkodtam az új időbeosztásomhoz, és igazából múlt héten jutottam el odáig, hogy most már mindenki szopjon lovat, nekem regényt kell javítanom, felőlem rám dőlhet a ház is. 

Regényírós napló - 2024. május 7.

A végére értem az első kör javításnak. Nem tudom, mi tartott ezen háromnegyed évig, de valószínűleg csak a minden mással foglalkozás, szóval legközelebb gyorsabb lesz.

A dramaturgiához azt hiszem, nem tudok már mit hozzátenni (/elvenni), vagy annyira macerás lenne, amihez nincs energiám. Majd akkor nyúlok hozzá, ha szólnak, hogy tényleg gázos. (Vagy amikor nagyon zavarni fog, és nem bírom ki. Simán benne van.)

A felezőpontos szenvedés után nagy megkönnyebbülés volt egy csomó fejezeten csak átszaladni, hogy ja, ez alapvetően rendben van. A végére meg kifejezetten büszke vagyok, nagyon jól esett olvasni tegnap este. Azt éppen nem is átrohanós hangulatban írtam, szóval tényleg kellemes volt, hátra is dőltem, hogy ja, ez a sztori bizony le lett zárva, úgy, ahogy kell. Rosszabbra emlékeztem :) (Bezzeg előtte pár fejezet, jaj.)

Na de nem tarthat sokáig az a hátradőlés, mert egész eddig valójában csak azt néztem, hogy a feszültség nagyjából a helyén legyen, ne ugráljon (mondjuk így is maradt benne néhány izébb rész, de erről később). Még hátravan pár kör, de innentől kezdve semmi konkrét; újraolvasom, és amit látok, hogy nem százas, azt megpiszkálom - kedvtől függően, mert most is átmentem pár ilyen részen azzal, hogy épp nincs hozzá hangulatom. 

Regényírós napló - 2024. április 24.

Összességében nézve tragikus, hogy mennyire nem haladok ezzel a javítással. De szerencsére van határidőm, most már pánikolok is - annyira, hogy kiszámoltam, hogy mától heti két fejezetet kellene átnézni/átírni, és akkor május végére legalább másfélszer átmentem rajta. (Másfélszer, mert nem tudok lineárisan haladni, mindig visszaugrok, mert ja még ott is volt valami...)

Ez nagyon jó, szeretem a számszerűsíthető dolgokat, nagyban növelik annak az esélyét, hogy tartom a határidőt. 

Ezen kívül amivel szenvedek, hogy vannak dolgok, amiket néha nem tudok eldönteni - vagy igen, de aztán rájövök, hogy mégse jó. Ilyen például a fegyverek kérdése. 

Regényírós napló - 2024. március 18.

Elég rég adtam magamról életjelet a blogon, de hát nem igazán volt mit mondanom, szimplán csak vergődtem.

Nem a szöveg miatt, inkább az élet vitt el, melókeresés, agyvérzéses kutya, haláleset a családban, ezek mellett kicsit nehezebb írni. Aztán valamiért az húzott ki ebből, hogy újra elkezdtem olvasni (amit szintén hanyagoltam egy ideig, shame on me). Előbb egy tök jó könyv került a kezembe, aztán egy olyan, ami felpiszkálta az agyamat, hogy hát bakker, az én regényem sokkal jobb, mi lenne, ha inkább azzal foglalkoznánk. És azóta megint vadul írok.
Mondjuk lehet, hogy a tavasz is besegített, napelemes vagyok, egyszerűen lelkesít a meleg, a napfény, és már nagyon várom, hogy visszaköltözhessek a fűzfám alá írni.

2023. évértékelő

Megírtam az első regényemet.

Ha ennél többet nem tudnék mondani 2023-ról, akkor is teljesnek érezném az évet :)
De grafomán vagyok, szóval tudok. 

Idén beértek dolgok, amiket tavaly indítottam el. Kezdve azzal, hogy ott hagytam a kutyaiskolámat, ami leszívta az életemet is, és nem hagyott írni.
Félreértés ne essék, önként adtam az életemet a sulinak, ha fogalmazhatok ennyire drámaian. De egy ideje többet vett el, mint amennyit adott, és elegem lett. Nem csinálnám vissza; élveztem, mert alkottam és segítettem. Életcél volt - de kipipáltam. 

Furcsa módon mintha az élet is finoman errefelé rugdosott volna, hogy most ezt abba kell hagyni. Két éven belül mindkét kutyám "rokkantnyugdíjas" lett, egy harmadiknak biztosan nincs most itt az ideje, a sport nélkül pedig elpárolgott belőlem a maradék lelkesedés is.

Nem biztos, hogy örökre, mert eddig is arról szólt az életem, hogy váltogatom a két szerelmemet, a kutyázást meg az írást, de pár évig biztos, hogy megleszek nélküle. Tíz aktív írással töltött év tulajdonképpen nem hangzik rosszul.