2024. augusztus 11., vasárnap

Írós napló - 2024. augusztus 11.

Yep, a cím megváltozott, épp nem regényírós napló, csak simán írós. 

Ugyanis valóban letettem a regényt egy időre. Gyakorolok, lazulok. Úgyis fogják még az angyalok csapkodni a fejemet, hogy szíveskedjek őket is gatyába rázni, de most fogcsikorgatva tudnék csak foglalkozni velük, úgy meg nem akarok. 

A cím meg azért lett csak simán "írós napló", mert a mostani projektemet nem igazán tudom kategorizálni. Kérdezték már, hogy mi lesz, az egyetlen válaszom az volt, hogy wattpad sztori. Szerencsére annak nincs kötött formátuma, bár ha muszáj lenne, valószínűleg kisregénynek mondanám. Legalábbis ez a terv, de én ugye a standalone regényötleteimből is mindig minimum trilógiát növesztek, szóval franc tudja. Ha tippelnem kéne, akkor a három fejezetre tervezett kalandozásból is lesz vagy nyolc... :D Ami egyébként wattpadon nem hátrány, meg amúgy is gyakorolni akarok, ahhoz meg jó, ha sokat írok. 

Na de akkor leleplezem: az új sztorim az Ezotéria hercege kódnéven fut, és tökéletesen komolytalan, kalandos, romantikus fantasy lesz. 

A címszereplőt lásd a képen: Arnold, a kentaur herceg, aki a sztoriban a trónhoz való jogáért küzd. Az országa pedig azért Ezotéria, mert ebben a világban mindenki sztereotipikusan a csillagjegye személyiségjegyeit hordozza, és külsejében is igazodik hozzá. Így lett Arnold - aki nyilas - kentaur. 

Azt persze egészen tegnapig nem realizáltam, hogy ezzel azért fogok szívni, mert én is nyilas vagyok, tehát kvázi saját magam férfi verzióját kéne parodizálni, és az nehéz. Közeli narrációban extra nehéz. De a kentaurból nem engedek, sajnálom, szóval kénytelen leszek megbirkózni a feladattal. Úgy érzem, az öniróniám megvan hozzá, a többi csak kitartás kérdése. 

Ennek jegyében elkezdtem tegnap feltúrni az internetet, és felfedeztem, hogy ha az ember jó helyen keres, akkor minden tele van ilyen jellegű mémekkel, úgyhogy legalább a parodizálható jellemvonások gyűjtésén nem kell sokat ülnöm. Amúgy se vagyok elég spiri ahhoz, hogy fejből vágjak mindent, szóval most vad kutatómunkát végzek (értsd: sírva röhögök a mémeken az éjszakában). Szeretni fogom ezt a sztorit, úgy érzem... :D

És csak hogy jobban megismerjetek megismerjétek Arnoldot:






A gyűjteményt köszönöm az Asztromémek facebook oldalnak :) 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése