Regényírós napló - 2023. augusztus 30.

Hát, mióta lezártam A Regény first draftját, minden nap arra készülök, hogy kiírom facebookra, hogy "ma nem írtam", de még nem jött össze. 

A valóságba való visszatérés mellett minden nap besikerült pár óra monitorbámulás; karaktereket mókoltam, meg elkezdtem az epilógust, meg ma például a folytatás hópehely sablonjának álltam neki, miután kiokoskodtam az antagonistát, meg hogy mi lehet szegény főhősöm dilemmája (aztán vagy az lesz, vagy nem, de esélyes, hogy tényleg játszik nála a téma). 

Asszem ez már függőség. 

Regényírós napló - 2023. augusztus 24.

Kész.

K É S Z !

Kitettem az utolsó pontot a first draft végére. 

(Na jó, még hiányzik egy fejezet, ami felvezeti a folytatást, epilógus vagy fasztudja - de ennek a sztorinak itt akkor is vége van, végszóval, mindennel.)

Euforikus érzés, legszívesebben visítva ugrálnék, de... közben kicsit nem tudom hova tenni. 
Ha csaponganék, bocsánat, de tele vagyok érzéssel meg gondolattal, amik  nem találják a helyüket a fejemben. 

2009-ben született meg a sztori magja. 2014-től készülök tudatosan, hogy megírjam. 2021. decemberében ültem neki komolyan, hogy én ezt megírom.
De akkor se sikerült. Kétszer buktam be azóta, előtte pedig nem számolom, hányszor. Megszoktam, hogy ezt mindig csak írom, újratervezem, újraírom, de sosem érek a végére.

Versek, villamosok, Lackfi

Szóval itt van ezt a vers, ami arra késztetett, hogy elmélkedjek egy kicsit a témáról.

Na de kezdjük az elején: én egyébként nem olvasok verseket. Olvastam persze, magyarórákon főleg. A verselemzés akkoriban csuklóból ment, sőt, írtam is verseket (legyünk őszinték, kínos lelki maszturbációkat rímben), szóval még csak azt se lehet mondani, hogy nem fordítottam rájuk figyelmet. De magamtól alig vettem a kezembe ilyesmit az elmúlt 15 évben (leszámítva az egy Szamárfület Romhányitól, mert azt bármikor lelkesen, bár huszonöt éve tudom fejből; illetve egy-két klasszikus drámai költeménybe is beleolvastam, amikor olyan hangulatom volt).

Mostanában próbálkoztam velük, mert kicsit hiányozni kezdett a nyelvi szint is, meg a játék is, ami egy versben lehet. Találtam ezt-azt, ami megfogott, de inkább csak jól sikerült sorokról beszélhetünk. Azokat őszintén tudom csodálni, de amikor az összkép nem tetszik, akkor elmegy a kedvem az egésztől.

Azt nem tudtam eldönteni (és nem is szándékozom), hogy ez azt jelenti, hogy kár belém a vers, vagy hogy sok a rossz vers, vagy csak éppen az akadt a kezembe, ami nem nekem való. 

Regényírós napló - 2023. augusztus 21.

https://www.deviantart.com/rarcane

Basszus, azt nekem nem mondta senki, hogy a regény végét megírni ennyire megterhelő.

Én ugye alapvetően szeretem a karaktereimet. Tényleg. Kicsit szívatni őket, az oké, de ez a mélypont, ez durva. Lassan írom, mint a lajhár; fél napokat ülök a gép előtt, és mindent kitalálok, csak ne kelljen ránézni a szövegre, pláne megírni a szenvedésüket. Utánanézek az öszvérek szaporodásának, youtube-on pörgetem a százas zenelistákat meg a humoros filmkritikákat, lapozom a facebookot valami jópofa mémért, naplót írok (khm), ötvenedszer is megnézem, nem írt-e valaki valamit messengeren - bármivel elbaszom az időt, csak ne kelljen szenvedést írnom, mert lehoz az életről.

És még bele se éltem magam rendesen, csak történések szintjén akarom leírni... De valami alap érzelemvilágot akkor is látnom kell. Főleg a mélységét, mert attól függ, hogy mit reagál a karakter. És jó lenne ennek konzisztensnek lennie, és a racionális gondolatokat is azzal az ézelemvilággal előadni.

És ez basszus szörnyű.

Regényírós napló - 2023. augusztus 15.

Azt szeretem az írásban, hogy hiába tervezek el mindent (nagyjából), valójában fogalmam sincs, hogy a karakterek hogyan fognak reagálni egy-egy szituációra. Mondjuk olyan nagyon mélyen bele se szoktam gondolni. 

Ezen lehet, hogy változtatni kéne a jövőben, és sok problémától megkímélhetném magam :D Bár akkor meg a saját szórakozásomat aknáznám alá.

Mert imádom, amikor én se tudom, hova megyünk. Amikor kiderül ez-az, és az egyik karakter összeesik tőle, pedig nem vártam. De kimondja, hogy mi a baja, én meg a fejemhez kapok, hogy bakker, tényleg, most itt összeakadt élete két értelme, nyilván padlót fog tőle. 

Ugyanettől az infótól viszont a másik karakter megkönnyebbül, kihúzza magát, hogy na, most már minden oké. Pedig tőle se ezt vártam. De csak kijött az erőssége így a végére, magától.

Még mindig nem baltázták szét a sztorit, mert az antagonista szerencsére pont szarik főhőseink lelkiállapotára; ez csak adott egy kis extra fűszert a végének. 

Nagyon várom azt az átírást, hogy ezekre szép csendben ráerősítsek az elejétől fogva. Jó buli lesz :D

Regényírós napló - 2023. augusztus 9.

Én úgy imádom, amikor a karaktereim életre kelnek...!
Már amikor nem úgy teszik, hogy tönkrevágják a terveimet, ugye. De ez most rohadt jól jött ki.

Végeztem az átnézős javítással (amit még a végjátékra ráfordulás előtt ejtettem meg), másfél kör lett végül, és tudtam volna még mókolni, de behúztam a féket, és közöltem, hogy nem, előbb végigírjuk. Szóval nyögvenyelősen tovább görgettem a sztorit.
Tökre világépítős apróságnak szánt jelenetnek akartam nekiállni, aminek valójában annyi célja volt, hogy kicsit életszerűbbé tegye a világot, és elvezessen egy fontosabb beszélgetéshez. Ezért is volt nehéz, mert nem sikerült elkapnom a fonalat. Aztán...

[Figyelem, minimális spoilerezés következik, mert nehéz anélkül beszélni róla.]

Regényírós napló - 2023. augusztus 6.

Hát mit mondjak, maradtak súlyos világépítési kérdések így a vége felé is.

Eddig sikeresen ignoráltam azt a kérdéskört, hogy az angyalok egész pontosan mihez tudnak kezdeni az emberekkel, meg hogyan teszik. Egyszerűen azért, mert szegény halandóknak semmi szerepük nincs a történetben azon kívül, hogy nyilván mivel a főhősök angyalok, az ő életüknek szerves részei, illetve a "mentsük meg a világot" témának is része az emberi világ. (Ugyan voltak olyan terveim, hogy egy-egy halandót mélyebben belekeverek a történetbe, de végül elvettem, nem illett volna sehova.)
Most viszont a spontán átíráskor észrevettem, hogy elég sok jelenetem "megcsinált", jobb lenne egy kicsit természetesebben beilleszteni a karakterek mindennapi életébe, és hát ez hozta magával, hogy oké, akkor találjuk ki végre rendesen azt a minennapi életet. 
(Nem beszólni; mondtam, hogy csontvázat írok. Meg hogy sok lesz a javítás / átírás.)