Regényírós napló - 2024. június 25.

Hát, jó rég jártam itt, de legalább még júniust írunk, szóval a havi egy blogbejegyzés megvan. 

Na de nézzük, mi történt a regénnyel a legutóbbi poszt óta.

Röviden az, hogy kurvára belefáradtam. Ami humoros, mert 15 éve nem sikerült belefáradni, bezzeg most, amikor látom a fényt az alagút végén... Bár az is igaz, hogy eddig nem nyomtam ennyire intenzíven. 

Májusban megismételtük a tavalyi balatoni írótábort, megint imádtam, de az írással alig haladtam. Ott fogalmaztam meg először, hogy sok, hogy elég, hogy pihenni akarok. 
De hát vigyázz, mit kívánsz: írótábor után másnap kezdtem az új melóhelyemen. A betanulós hetem durva volt, csak dolgoztam meg próbáltam a tábor alatt keletkezett káoszt felszámolni itthon, a regényre gondolni is alig tudtam (cserébe kiolvastam két könyvet utazás meg munka közben, juhú!). Utána még két hétig intenzíven alkalmazkodtam az új időbeosztásomhoz, és igazából múlt héten jutottam el odáig, hogy most már mindenki szopjon lovat, nekem regényt kell javítanom, felőlem rám dőlhet a ház is. 

Ennek ellenére nagyon sokszor halogatásba csúszott a dolog, már-már komikusan, mert pontosan tudtam, mit csinálok, és hogy nem kellene. Végül úgy döntöttem, hogy nem megyek rendesen végig a regényen a második körben, hanem jutottam, ameddig jutottam, és akkor nézzük meg csak a kulcsjeleneteket gyorsan. 

Na, ez volt a hiba. 

Lelkileg, érzelmileg ugyanis rohadtul megterhelő állandóan nagyokat érezni, és órákig ebben tocsogni, amíg minden összeáll (vagy legalábbis összébb), és ezt napokig csinálni egyhuzamban, hát az horror. Ugyanezt az erotikus jelenetekkel meg hagyjuk is. 

Szóval a tanulság: megéri nem halogatni és szépen lineárisan végigmenni a regényen javításkor, mert akkor magadnak is adsz pihenőt. 

Nekem már mindegy, mert lezártam, végeztem, elengedtem, mehet bétákhoz. Technikailag pontosan tudom, hogy hol és mit tudnék még hozzátenni, de ahhoz vagy rengeteget kell pihennem (mondjuk megírni egy másik regényt, és utána elővenni), vagy a visszajelzésektől újra bepörögni. Ami nem biztos, hogy meg fog történni, nem is várom el magamtól, de látok rá esélyt, szóval nem jelentem ki, hogy most ehhez tutira nem nyúlok hozzá fél évig. 
(Meg hát... Tegnap este közöltem, hogy kész, vége, lezártam - majd lefekvéskor azon pörögtem, hogy van egy jelenet, ami soha nem lesz megemlítve a regényekben, de megtörtént és karakterrelációk szempontjából fontos, és hogy hmm, azt így meg így tudnám reálisabbra átírni magamnak. Szóval látok rá esélyt, hogy most így elnyűve túltolom a hisztit, de nyár végéig se bírom ki, hogy ne piszkáljam meg.)

Úgyhogy ez van, két kör javítás után most próbálom elnyomni az indokolatlan parámat, hogy úristen, olvasni fogják, pedig szar. Mert reálisan nézve nem lehet az. Hiányos, az igen, de nem szar. 
Persze ezt könnyebb mondani, mint átérezni, de hát ez ilyen. Mentális tréningnek fogom fel; tervezek még megírni 10-15 regényt, jobb, ha hozzászokom, hogy el kell engedni nem tökéletes állapotában. 

De hogy az elkövetkezendő hetekben mit fogok kezdeni magammal írás terén, arról konkrétan lövésem sincs. Valószínűleg semmit. Olvasok, lehetőleg valami kalandregényt, amiben egy deka érzelem nincs, és békésen kertészkedek. És közben nem parázom halálra magam előre, hogy mit fognak szólni a regényhez. Nem én.