Hallgass az ösztöneidre!
Ezt mantráztam magamban hetek óta, minden áldott este, amikor beléptem a Smoky Bay Clubba, és Shane megint cseszett hozzám szólni.
Csak ült ott a bicepszével, meg a kockás hasával – fehér póló volt rajta, de történetesen tudtam, hogy kockás –, azon a seggen, amit mintha magától Henry Cavilltől lopott volna. A tesztoszteron istenverte szobra egy dél-ausztrál kisvárosi kocsma sarkában.
Vetettem egy mézesmázos pillantást a szintén rajta rágózó hetvenéves nénikre a szemközti falnál, mire ők vihorászva elfordultak, mint a kamaszlányok.
Nem mintha komolyan problémáztam volna a néniken. A környéken minden nő Shane-ért bolondult, és arról ábrándozott, hogy egyszer elkapják munka közben, és végignézhetik, ahogy a déli napsütésben félmeztelenül feléjük fordul, vállán egy tetőgerendával, aminek a súlya alatt minden izma kidomborodik; barna bőre gyöngyözik a verítéktől, a derekán lassan lecsorog egy izzadtságcsepp, eltűnik a nadrágjában, majd rájuk mosolyog, hatalmas barna szeme megcsillan, mire ők készségesen kiesnek a bugyijukból. Ami, ismerve a hím gangarookat, tényleg gyakori jelenet lehetne, ha élnének errefelé korunkbeliek is, nem csak tizenkét éves copfos csitrik meg a nagymamáik.
Azt persze nem sokan veszik észre rajta, amit én, vagy ha igen, nem tulajdonítanak neki nagy jelentőséget. Nem látják az alkarja finom aránytalanságát, a füle furcsa formáját, nem gyanús a ránézésre negyvennyolcas méretű lába sem, és nem veszik észre, hogy akárhányszor belép valaki a kocsmába, Shane táguló orrlyukkal vesz néhány mély lélegzetet. Nem tudják, hogy nem kell fodrászhoz járnia, hogy homokvörös haja mindig sűrű és rövid maradjon, és hogy nem azért vegetáriánus, mert az olyan trendi.
Mondjuk én se mentem vele sokra, hogy tudtam.
Rám nézett, a szívverésem meglódult. Mosolyogtam, ő biccentett, és megint a korsója felé fordult.
Ösztönök, emlékeztettem magam. Legutóbb nem hallgattam rájuk, nem is lett jó vége. Még mindig attól rettegtem, hogy Joey megjelenik az ajtóban, és visszavisz.
Nem tudom, mi mondatta most velem, hogy pont ez a hím kell nekem, de miatta álltam meg Smoky Bay-ben, és eszem ágában nem volt innen tovább menni, amíg ki nem derítem, mit akar. Ahhoz pedig úgy tűnik, várnom kell. De meddig még...?
Ha csak ennyi lett volna a kapcsolatunk, hogy ül a kocsmában és nem foglalkozik velem, már el is felejtettem volna a városka nevét, az övével együtt. De amikor a délutáni köreinken összefutottunk, és a másik alakunkban, gangarooként vágtáztunk együtt a gyér déli parti bozótban, akkor semmi kifogása nem volt a társaságom ellen. Az első találkozásunkkor is kedvesen fogadott, nem kezdett üldözni. Sőt, megmutatta a jó helyeket a környéken, megvédett, nem ugrott el az érintésem elől. Egy ideje már azt is engedte, hogy a fülébe hajoljak, hogy végigsimítsam a gerincét, egészen a farka tövéig, ami a mi fajtánk legérzékenyebb, legféltettebb része. De ő soha nem ért az enyémhez, hiába mutogattam neki akárhogy. Ha pedig emberként látott, nem igazán vett tudomást rólam, amitől mindig összeszorult a torkom. Egyszerűen nem tudtam kiigazodni rajta. És fogalmam sem volt, meddig tudom még ezt elviselni.
A gangarookat nem arra teremtették, hogy egyedül legyenek. A falka nélküli hímek persze kibírják, mert muszáj, de én...? Csak azért jöttem el a sivatagból, hogy keressek valakit, akihez tartozhatok, legalább egy darabig. Aki jobb, mint Joey. És a belső iránytűm határozottan Shane-re mutatott.
Ennek ellenére ismét elnyomtam a késztetést, hogy leüljek mellé, és megkérdezzem, hogy mégis mire véljem ezt a viselkedést. A mi világunkban nem sok babér terem annak a nősténynek, aki túl erőszakos. A hímek ugyanis nagyobbak és erőszakosabbak. Szóval nyomulás helyett fogtam én is egy sört, és hátammal a pultot támasztva valami elfoglaltság után néztem.
A Smoky Bay Club volt a városka egyetlen valamirevaló szórakozóhelye, és mint ilyen, nem igazán tudta eldönteni, hogy olcsó étkezde legyen vagy sarki kocsma, bár a törzsközönségét elnézve a nyugdíjas klub címre is pályázhatott volna. A két biliárdasztal még üres volt, a tévében szokás szerint a sportcsatorna ment, és még érződött a napi menü émelyítő hússzaga a konyha felől. Mondjuk itt legalább nem szolgáltak fel kengurut, és volt vega menü is, de néha azt kívántam, bár lennék inkább ragadozó alakváltó, hogy ne zavarjon a kajaszag.
Mielőtt eldönthettem volna, hogy honnan bámuljam ma este Shane-t, meg is talált két öregúr, hogy biliárdozzak velük. Megszokott program volt ez, sokkal jobb, mint egyedül ülni a söröm mellett. Egyébként kedvesek voltak, nem taperoltak, ami a fajtámmal töltött évek után kifejezetten üdítő volt. Én meg örültem, hogy játék közben mutogatgatom egy kicsit a formás hátsómat Shane-nek, akkor is, ha emiatt gyakrabban veszítem el a játékot, mint egyébként tenném. Az öregek persze látták, mit művelek, de udvariasan csendben szórakoztak rajta.
Alig fél órája játszottunk, amikor nyílt az ajtó, és az orromba vágott egy idegen hím gangaroo szaga. Remegve vettem egy mély levegőt. Nem Joey volt az, de az én helyzetemben bármilyen hasonló gyökér veszélyes lehetett. A mi fajtánkban nem életbiztosítás magányos nősténynek lenni.
Nem néztem hátra, próbáltam arra koncentrálni, hogy az alacsonyabb öregúr elteszi-e végre a teli pirosat. Aztán inkább szóltam a másik bácsikának, hogy vegye át, ki kell mennem levegőzni.
Futólag pillantottam csak körbe. Az idegen hím a bárpultnál várt a sörére, vagy akármijére, és engem stírölt. Muszáj lekoptatnom. De a nőstényeket kergető magányos hímek elég balhésak, és elnézve a kocsma közönségét, jobb, ha kint intézzük el. Nem hiányzik, hogy a bácsikák és nénikék engem védve nekiessenek egy gangaroonak, mert abból biztosan címlapsztori lesz. Persze nem változna át előttük, de anélkül is csúnyán helyben hagyhat egy falka nyugdíjast.
A gyomrom összeugrott a gondolatra, hogy mi lesz, ha nem bírok vele. Nem kell még egy Joey.
Felmarkoltam a poharamat, kilöktem az ajtót, és eltakarodtam a leghátsó kinti asztalhoz, ahová a lámpák fénye is alig ért el. Az üres csendben önmagának susogó szél és a kocsma távoli, vidám zajai hirtelen emlékeztettek arra, mennyire egyedül vagyok. Szólnom kellett volna Shane-nek.
Nem mintha nem látná, mi történik. Meg végtére is nem a pasim.
Aprókat kortyoltam a sörömbe, összeszorult torkom nem is engedett volna többet. Egy perc sem telt bele, és újra kinyílt a kocsma ajtaja. Az idegen fakó vörös haja hátranyalva, a mozgása flegma, amúgy meg alacsony és csontos. Épp csak kinőtt a kamaszkorból.
Behízelgő mosollyal túrta magát mellém, és rögtön bizalmaskodni kezdett.
– Szia, kicsi lány – kezdte, pókujjait a derekam köré fonva. – Egyedül vagy?
Ahogy sejtettem, egy kanos gyökér.
– Ha te kérdezed, akkor nem – húzódtam odébb. – És ne érj hozzám.
– A srác odabent nem pattogott nagyon, szóval azt hiszem, hogy hazudsz.
– Én meg azt hiszem, hogy rád borítom a sörömet, ha nem fejezed ezt be – léptem arrébb megint, ahogy felém nyúlt. A mellkasom összeszorult a gondolatra, hogy Shane nem segít. Hogy egyedül vagyok. Odabent ül és sörözik, amíg engem megerőszakol ez a seggfej.
– Ne csináld már – tárta szét a karját a tag. – Neked sem jó egyedül. Rendes srác vagyok, csak a picsogást nem bírom.
– Én meg a gyökereket nem bírom.
Már én is hallottam a hangomban a félelmet. Puszta kézzel egyetlen nőstény sem tudott megverni egy kifejlett hím gangaroot, semmilyen formában. Ez a seggfej azt tesz velem, amit akar.
– Nem is ismersz, bébi. De ezen mindjárt változtatunk – magyarázta tenyérbemászó magabiztossággal, és megragadta a karomat. Felsikkantottam, és megpróbáltam kitépni magam, de a csontos testén sajnos több izom volt, mint az enyémen. A szeme felé kaptam, de a másik karomat is megfogta. Behajtogatta mindenemet a hasamhoz, mögém került, és hátulról hozzám dörgölőzött. Hányingerem támadt a félelem és az undor keverékétől, ahogy a nyakamba lihegett.
Aztán egyszer csak felnyögött és elengedett. Féltérdre estem, és egy ismeretlen, mély bariton hangot hallottam.
– Akarod, hogy leállítsam?
Hátrafordultam; Shane állt mögöttem a napvitorlák szabdalta lámpafényben, és engem nézett.
– Mindennél jobban – feleltem megkönnyebbülve.
– Megvesztél? – mordult rá az idegen az állát tapogatva. – Csak most jutott eszedbe, hogy a te csajod?
Shane nem felelt, csak a bozótos felé mutatott. Látszott, hogy nem fogja egyszer sem elmondani, hogy mit akar.
– Megyek már, megyek! Faszom... – mordult fel a seggfej. – Lerúgom a vesédet, aztán végignézetem veled, ahogy megkefélem a nőt – szólt oda Shane-nek, mielőtt bement egy bokorba, hogy átváltozzon, és eleget tegyen a kihívásnak. Shane is eltűnt egy földig érő narancsvirágfa mögött.
A gangarook másfélszer akkorák állati alakjukban, mint egy óriáskenguru, úgyhogy a hímek igen impozáns látványt nyújtottak, amikor átváltozva előkerültek. Az idegen is csupa bicepsz és comb volt, ahogy fújtatva előugrott, de Shane úgy nézett ki, mintha egy horrorfilmből lépett volna elő. Én mondom, hatalmas volt, izmai árnyékot vetettek a testén, és olyan hidegen nézett a másikra, hogy a cingár helyében én kurva gyorsan elszaladtam volna.
De ő persze nem tette. Nagy mellénnyel kiállt verekedni, a hormonjaitól nem mérte fel az erőviszonyokat.
Persze nála is volt egy ütőkártya: a gangarook nem verik szét egymást csak úgy hobbiból. Egyedül nőkért harcolnak.
Shane viszont nem akart engem.
A seggfej mozdult először. Csépelni kezdte Shane-t, olyan vadul, hogy alig tudtam követni a mozdulatait. Ütött, rúgott, mint egy eszelős. A gyomrom elnehezült, mintha megettem volna egy vödör homokot, amit azonnal ki is akartam hányni. Mi lesz, ha Shane veszít? Ha megsérül? Ha engem elkap ez a seggarc, felpörögve a harctól?
Shane viszont nem úgy nézett ki, mint aki veszíteni akar. Egy ideig inkább csak tűrte az ütéseket, mintha felmérné, mit tud a másik, aztán felszívta magát, és egyszerűen átkarolta, satuba fogta az idegent. A farkára támaszkodott, és addig rúgta páros lábbal a hasát, amíg az kifordult a karjai közül és elhányta magát. Shane még egy istentelen nagy pofont is lekevert neki, amitől a hányásba némi vér is keveredett.
Hosszú, erős fejét oldalra döntötte, mintha azt vizsgálná, hogy elég alapos munkát végzett-e. Én úgy láttam, hogy a seggfejből csak egy ernyedt kupac szánalom maradt, és ő is így ítélhette, mert ráérősen visszament a narancsvirágfa mögé.
Amikor újra előjött, immár emberként, önkéntelenül is nyeltem egyet. Most először láttam őt nadrág nélkül, de bármire megesküszöm, hogy nem utoljára. Mivel a gangarook csak nőkért harcolnak, a győzelem automatikusan együtt jár náluk az izgalmi állapottal, és hát kezdtem érteni, hogy Joey miért a fiatal, tapasztalatlan nőstényeket gyűjtögette. Anyám persze azt mondta, arra meg kell érni, hogy szép legyen egy férfi öle, de én most úgy döntöttem, hogy egyszerűen vannak szép farkak, meg rondák.
Shane lihegett egy fél percig, közben lazán lenyújtotta a karját és a lábát, mintha csak egy könnyed esti kocogás után lenne. Aztán egyszerűen leköpte a földön fetrengő, nyöszörgő, fakó bundás senkiházit.
– Annak lesz a csaja, akit választ – mondta. – Ez a huszonegyedik század, te féreg.
Nekem pedig a testem után a lelkem is megremegett, és végleg úgy döntött, hogy Shane-t akarja.
Amikor ruháival a kezében távozni készült, elálltam az útját.
– Most is itt akarsz hagyni szó nélkül? – kérdeztem, és mélyen beszívtam száraz, meleg, férfias illatát. Még az izzadtság is jól állt neki.
– Máskor szólj, ha nem bírsz el az ilyenekkel – felelte gyengéden, és elhaladtában megsimította a nyakamat.
Csak hápogtam egyhelyben, bőrömön az érintése nyomával. A pucér segge után ordítottam, hogy „Köszi!”, de az is inkább volt kérdés, mint hálálkodás.
Egyszerűen nem értettem a srácot. Lehet, hogy meleg? Gangarooknál ilyet még nem hallottam, de ki tudja... Muszáj megkérdeznem, mert akkor nem töröm magam. De előtte még volt egy kis elintéznivalóm.
Odaléptem a földön agonizáló fajtársamhoz. Még nem volt ereje visszaváltozni, és gondoskodni akartam róla, hogy egy ideig ne is legyen. Levettem a papucsomat, és lendületből herén rúgtam. Felbőgött, mint egy tehén, én meg szó nélkül ott hagytam nyöszörögni a bozótban. Reméltem, hogy állatvédők találják meg, és ketrecbe zárják, amíg meggyógyul.
Shane tíz perc múlva jött vissza a kocsmába. Rövid, vörös haja a fejére tapadt, és tengervíz illata lengte körül.
Nagy levegőt vettem, és a poharamba kapaszkodva leültem mellé. A szemem sarkából láttam, hogy többen felénk fordulnak, de nem érdekelt.
– Oké – kezdtem bele –, én egyszerűen nem értelek, úgyhogy meg kell kérdeznem. Meleg vagy?
Ha valamiért, hát ezért tuti összeverne majdnem minden hím. De ő nem.
Sosem beszéltünk, de ismertem őt. Másfél hónapja minden nap együtt futottunk a bozótban, és a viselkedése többet mondott minden szónál. Látta, hogy egyedül vagyok, és nem akart befogni, nem követelt magának. Csak segített, és élvezte, hogy velem lehet.
Ha pedig tévedek, és mégis megver… Már az se érdekelt. Muszáj volt megtudnom, hogy mi a helyzet.
Shane viszont ahelyett, hogy dühös lett volna, felnevetett. Rádöbbentem, hogy ez a hang úgy hiányzott, mint fuldoklónak a friss levegő.
– Kaiya, nem azért kerüllek, mert nem jössz be – dörmögte azon a selymesen mély hangján, amit a mai napig nem is volt szerencsém hallani.
– Szóval tudod a nevem – állapítottam meg. – Shane – tettem hozzá, csak a miheztartás végett.
– Azt is tudom, melyik lakókocsiban laksz, és hogy minden nap négy negyvenkor mész ki futni – piszkálta hüvelykujjával a söröskorsója fülét, de közben végig a szemembe nézett. Végig. – Tudom, hogy a barna sört szereted, és hogy kegyetlenül jó segged van, amikor ráhajolsz az asztalra. Ne hidd, hogy nem vettem észre.
– Akkor miért nem szólsz hozzám?
Shane hátradőlt a székén.
– Kaiya, ez bonyolult...
– Nem – szakítottam félbe –, az a bonyolult, hogy hetek óta itt dekkolok csak azért, hogy kiderüljön, mit akarsz, vagy mit nem. Mert én viszont társat akarok.
– De nem engem – jelentette ki Shane. – Amit odakint láttál, az nem sűrűn jön elő belőlem. Nem vagyok egy macsó típus, amilyeneket a hozzád hasonló csajok akarnak.
– Hát milyen típus vagy?
– Papucs – felelte őszintén. – Mit gondolsz, miért ülök itt egyedül ennyi idősen? Én kurvára nem akarok háremet, nem akarom a csajom helyett eldönteni, hogy mikor mit csináljon, és pláne nem akarom kétnaponta halálra erőszakolni. Gangaroonak elég töketlen lettem.
Legszívesebben megcsókoltam volna. Ennél szebbet hímtől még életemben nem hallottam, bár anyám biztos felpofozna már a gondolatért is.
– Befogadott gyerek vagyok, Sidney-ben nőttem fel – folytatta Shane –, kis családban, emberek között. És a rendes gangarooknak rohadtul nem kellenek az emberek – mosolygott keserűen. – Jobb, ha tovább mész. Bár abban igazad van, hogy ezt elmondhattam volna előbb is.
A karjára tettem a kezemet, és élveztem, hogy megremeg az érintésemtől. Nem húzódott el.
– Shane, azért szöktem meg a pasimtól, mert nem akartam, hogy egy legyek a négy nőjéből, akit akkor dug meg, amikor kedve szottyan, és aki az egész csapatot ugráltatja a természetfilmeseknek, mert dolgozni viszont lusta. És csak hogy tudd, én meg amerikai sorozatokon nőttem fel. Te nem töketlen vagy, hanem normális.
Shane megsimította a karján pihenő kézfejemet. A bőröm bizsergett az érintése nyomán.
– Most még ezt mondod. De ne szívasd magad. Próbáltam már.
Nem hittem a fülemnek.
– És? – tártam szét szabadon marad karomat. – Akkor ennyi? Majd később biztos meggondolom magam, úgyhogy inkább itt száradsz el egyedül?
Nem válaszolt, de láttam rajta, hogy pontosan ez a terve.
Hát, ha rajtam múlik, nem viszi véghez. Erőszakos nem vagyok, de nő nagyon is. Rádőltem a vállára, az izmain keresztül éreztem szaggatott sóhajtását, a teste melegét.
– Kaiya, ezt ne csináld... – nyögte.
– Kellemetlen? – néztem fel rá. Nem felelt, de a tekintete mindent elárult.
Ellenálltam a kísértésnek, és nem fordítottam a fejemet a nyakához, csak csendben kiélveztem, hogy mégis akar engem. A bőröm egyre jobban felforrósodott a közelségétől.
– Shane, én nem akarok állat lenni – folytattam. – Gangaroo vagyok. Emberként élek, és néha átváltozom, nem fordítva.
– Meg fogod gondolni magad – makacskodott, de ő is rám hajtotta a fejét. Orrát a hajamba fúrta, és beszívta az illatomat.
Éreztem, hogy nyert ügyem van, és hogy ez a világ leghelyesebb dolga. Meg azt is, hogy megkeményedett a mellbimbóm. Hát mit mondhatnék, Shane durván jó partinak tűnt, és az állati részem nem agyalja túl a dolgokat. A fantáziám különben is legalább négyféle ágyjelenettel szórakoztatott éjszakánként, csoda, hogy ennyitől is ráindultam a srácra…?
– És akkor mi van, ha meggondolom magam? – kérdeztem, és ujjammal apró köröket rajzoltam a könyökhajlatába. – Most veled akarok lenni, és ez pont elég indok ahhoz, hogy most veled legyek.
Shane belemosolygott a hajamba. Aztán végre megmozdult, és végigfuttatta a tenyerét a derekamon, gondosan kerülve a gerincem alján az arasznyi érzékeny részt. Mégis felforrósodott tőle a bőröm, és úgy toltam a keze alá a csípőmet, ahogy nem szégyelltem. Kellett az érintése.
– Kaiya – súgta a fülembe mély, búgó hangon, amitől minden pihés emberi szőrszálam égnek állt –, az a baj, hogy annyira viszont állat vagyok, hogy ezt ne bírjam ki, főleg miután levertem rólad azt a faszkalapot. Ha beszélgetni akarsz, ülj arrébb.
Ujjai a derekamat cirógatták, szavai forrón bizseregtek a fülem tövén.
Végigsimítottam a karján, a könyökhajlatától a tenyeréig. Csak én hallottam az állatias morgást, ami végigkísérte a mozdulatot. Kurva büszke voltam magamra, de eszem ágában nem volt csak a golyóinál fogva megragadni. Nekem az egész Shane kellett.
Vettem hát egy mély levegőt, megmarkoltam a csuklóját, és épp csak annyira húzódtam el tőle, hogy felé tudjak fordulni.
– Azt mondtad annak a véglénynek, azé leszek, akit választok – néztem a szemébe keményen. – Most mégis jobban akarod tudni nálam, hogy kit akarjak, vagy kit ne.
– Bassza meg… – túrt bele a félig megszáradt hajába. Végignézett rajtam, végre nem úgy, mint valami tiltott gyümölcsön, hanem mintha felmérné, hogy képes vagyok-e döntéseket hozni. A pillantása nyomán egy istenverte bozóttűz tombolt a bőröm alatt, a szívem pedig félve kalapált, mintha a túl heves ritmussal elijeszthetné őt.
Mert mi van, ha mégis seggfej, és csak addig fogadja el, hogy azt csinálok, amit akarok, amíg nem vele akarom csinálni...?
Basszus, mi van, ha ezt a nyomulást ő se viseli el, és tényleg csak egy akaratos ribanc vagyok, fajtám szégyene...?
Nem mintha számítana, akkor is ilyen vagyok. Szóval vártam, próbáltam az arcizmai rándulásából megítélni, hogy mit gondol, de hiába. Nem mintha nem gesztikulált volna, de olyan rohadt jól nézett ki a kócos, félig nedves hajával, hogy nem tudtam a részletekre koncentrálni.
Nem siette el, gondolom, álló farokkal nehéz volt összekaparni a gondolatait, de végül elvigyorodott, és megszorította a csípőmet.
– Akkor, Kaiya, viseld a döntésed következményeit – súgta a fülembe, és megcsókolt.
Hát, ennyi előnyük mindenképpen van a hímeknek: nem lelkiznek sokat.
Remegő gyomorral belesüppedtem a székbe, ahogy ültében fölém magasodott. Fél kezével az arcomat fogta gyengéden, a másikkal már a combomat.
A csókja nem arról árulkodott, hogy papucs lenne… Ó, egyáltalán nem. Határozott volt, birtokló, de hagyott lélegezni. A szája puhán érintett, a nyelve úgy vezette az enyémet, mintha mindig ezt csináltuk volna. Arcomon pihenő tenyere érdes volt a munkától, a combomon lévő keze pedig egyre erősebben markolt. Alig bírtam ki, hogy ne nyögjek fel. Szomjasan ittam a mozdulatait, a szívem felköltözött a torkomba, és azt dübörögte: akarom, őt akarom.
Most.
Felé nyújtóztam, ezzel kicsit eltoltam magamtól, épp csak annyira, hogy meg tudjak szólalni.
– Hozzád, vagy hozzám?
– Te laksz közelebb.
Szétváltunk, megborzongtam a teste melege nélkül. Egyszerre toltuk el a sörünket, és löktük hátra a székünket. Ahogy felkavarodott körülöttünk a levegő, megéreztem a vágya illatát. Kétségkívül ő is az enyémet, mert az orra kitágult, a tekintetére egy pillanatra köd ereszkedett.
Erős keze a tenyerembe siklott, úgy vezetett ki a klubból. Ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó, odabent hangos, öreges éljenzés tört ki. Egymásra mosolyogtunk. A vén perverzek mióta várhattak erre…!
Az éjszaka telt illata végképp megrészegített. A sós víz párája és a sivatag vörös pora kavargott körülöttünk, ölelte a testünket, csókolta az érzékeinket.
Alig értünk ki az utcára, Shane megállított és végigsimított az arcomon, a nyakamon. Egy pillanatra belesimultam, aztán bekapcsoltak az ösztöneim, és kihívóan arrébb léptem.
Az ő szemében tűz villant, nekem bizseregni kezdett a gerincem alja. Az eukaliptuszfák lombja lágyan zenélt a szélben, ahogy Shane utánam lépett. Végighúzta a tenyerét a karomon, és meg akarta fogni a kezemet, de megint arrébb táncoltam.
Ő pedig makacsul követett. Nem rohant le, nem kapkodott, csak a pimasz mosolya üzente, hogy hiába menekülök. A szemébe nézve bevártam, ő pedig lassan mögém lépett, és most az oldalamon simított végig, miközben beleszagolt a nyakamba. Megint kicsúsztam a kezei közül, nem törődve azzal, hogy a bőröm sír az érintése után.
Nem akartam én az első beszélgetés után ezt a táncot járni neki. De itt már nem volt helye gondolatoknak; úgy vonzott magához, mint szárazság idején a sivatagi folyó. Ki a franc akarna szomjazni, amikor karnyújtásnyira a megkönnyebbülés?
És… Ez most más volt. Ha anyám tudta volna, hogy így is lehet, hogy nem azt kell megvárni, amíg az agresszív dominanciától kényszerített állati ösztönöktől nedvesedik be az ember lánya, amikor már érzi, hogy nincs menekvés… Talán ő sem apámnál kötött volna ki.
A lakókocsipark az utca túloldalán volt, nem kellett messzire táncolnom. Könnyedén átugrottam a kerítést; volt vagy két méter, de ez minket sose zavart.
Shane csak másodpercekkel maradt le, és két lépés után lendületből átölelt. Felsikkantottam, de a szívem hevesebben vert az érintésétől. Az ölelése nem béklyó volt, hanem menedék. Belecsókoltam a nyakába, mielőtt elhátráltam a lakókocsimig. Amíg a kulcsot kerestem, Shane mögém állt, a testéből áradó hőtől megint elakadt a lélegzetem.
Egyszer csak lágyan megérintette a gerincemet, éppen csak az ujjai hegyével. Ügyetlenül pörgettem a kulcsokat, miközben a keze egyre lejjebb csúszott, túl a rövid pólóm szegélyén. Végül a fenekem fölötti tenyérnyi részen állt meg, és finoman, egy ujjal körözni kezdett a bőrömön. Megremegett a lábam, kapkodva vettem a levegőt. Most először érintett meg ott. Mire meglett a kulcs, beszűkült a látóterem, elvesztettem a fókuszt; ha akartam, se találtam volna bele a zárba.
Shane gyengéden kivette a kezemből a kulcsokat, és a két oldalamon átnyúlva biztos kézzel kinyitotta a lakókocsit. A derekamnál fogva terelt fel a szűk ajtóhoz, és gondosan bezárta mögöttünk.
A fák zenéje megszűnt; a saját lélegzetünket hallgattam, és a szívem dörömbölését a fülemben. A sötétbe beszűrődő kékes lámpafényben Shane-ből csak a teste sziluettje és az éhesen csillogó szeme látszott.
Már húztam is le róla a pólóját. Kockás hasa kemény, mint a sivatagi sziklák, az illata meleg és száraz, mint a bozót maga, a bőre puha, vonz magához.
Finoman a füle tövébe haraptam, és nyögve belekapaszkodtam a nadrágjába, mire ő újra megcsókolt, és erősen, birtoklón végigsimított rajtam, a csípőmtől a mellemig, feltúrva a pólómat, hogy áthúzza a fejemen. Belefeszült az egész testem, annyira akartam, hogy érintsen. Már eszem ágában se volt elhúzódni. Mert én választottam, hogy nem menekülök.
Megragadtam a derekát, betoltam leghátulra, az ágyig, és azzal a lendülettel le is döntöttem rá. De ő mintha készült volna rá, az oldalára érkezett, és lerántott maga mellé, az ágy felsóhajtott alattunk. A könyökén támaszkodva fölém hajolt, mint annyiszor, amikor éjszakánként félálomban róla fantáziáltam, csak most tényleg éreztem a teste súlyát, a bőre illatát, a lélegzetét az ajkamon, mielőtt újra megcsókolt. Szabad keze közben a testemet markolta újra és újra, ahol csak ért, térdét befúrta a combjaim közé. Éhesen dörgölőztem hozzá, akartam őt.
Végig akartam nyalni a testét, megízlelni, beleharapni, elvenni. Megdolgoztam érte, megérdemlem. De ahogy ez a gondolat megfogalmazódott bennem, és nyirkos tenyerem az oldalába mart, Shane megállított. Megmarkolta a mellemet, ujjai a bőrömbe mélyedtek, és gyengéden morogva leszorított. Megadón belevigyorogtam a szájába, elengedtem magam, és hagytam, hogy ő uraljon.
Gangaroonak lenni mindig is a kettősségről szólt. Egyszerre vagyok prédaállat és csúcsragadozó. Erős nő, aki csak bele akar kucorodni egy még erősebb férfi ölébe. Joey-val küzdöttem, mert az állat bennem nem fogadta el őt, de mire erre rájöttem, súlyos éveket pazaroltam el az életemből. Shane-nel viszont nem akartam küzdeni. Az ő erejét nem kellett tesztelni, nem kellett bizonyítani. Pontosan éreztem a csókjából, a karja feszüléséből, az ösztönösen domináns testtartásából; abból, ahogy beborítja az egész lényemet. Ahogy finoman, de egyértelműen nem engedte, hogy átvegyem az irányítást. Ma nem.
Libabőrös lettem ettől a gondolattól. Vágytam rá, hogy elvegyen, hogy azt tegyen velem, amit akar, mert tudtam, hogy azt fogja tenni, amit én akarok.
Forró teste hozzám simult, ahogy a nyakamba csókolt, keze súlya a derekamon, nehogy eszembe jusson önállósodni. Beborított az illata és a tengertől, izzadtságtól sós íz, amikor végre arrébb mozdult, és hagyta, hogy szégyentelenül megnyaljam a bőrét. Felsóhajtott, és türelmetlenül felhúzott fektemből, vaskos combja a lábam között feszült. Érzi már, hogy mindenem átázott tőle? Hogy odalent lüktetve sajgok érte?
Egymás szájába lihegtünk, miközben sietve letoltuk magunkról a maradék ruhánkat. Az ágy benyomódott Shane alatt, ahogy mögém húzódott, és egyszer csak ott térdeltünk mindketten meztelenül, ő a hátamhoz simulva, forró csókja a nyakamban, farka a combom között, erős keze az ölemen. Ráérősen simogatott, de éreztem a karja feszülésén, hogy legszívesebben nekem esne. Alig bírtam a testemmel, izzadtan vonaglottam a keze alatt, kapkodtam a levegőt.
– Hogy szeretnéd? – morogta végre a nyakamba.
– Durván – nyögtem. Ennél több gondolatot nem tudtam összekaparni, miközben egy sivatagi tornádót simított a lábam közé.
– Az nem volt kérdés. Az érdekel, nem bántott-e a pöcs exed túl sokat ahhoz, hogy rendesen csináljuk.
– Te csak ne félts engem – ziháltam.
Erre belém nyúlt. Kínzóan lassan. Alig kaptam levegőt; önkéntelenül is hátrabillentettem a csípőmet, hogy jobban odaférjen.
– Féltelek – jelentette ki –, mert hozzám tartozol.
Igen, sikította a testem. Ha ilyen hozzád tartozni, akkor örökké ezt akarom.
Kihúzódott, és megint be, én meg nyöszörögtem, hogy adjon többet, de nem tudtam megszólalni, csak hátradöntöttem a fejemet, és sürgetőn belemarkoltam a hajába. Ő kihúzta belőlem a kezét, és végigvezette a hasamon, a mellemen, keresztben az arcomon. Nyers mozdulat volt, mintha csak ki akarná tapintani, amit nem láthat, de szüksége van rá. Mintha nem csak arra a részemre vágyna, amire a hímek általában, hanem én kellenék neki.
Számmal az ujja után kaptam, mielőtt elhúzhatta volna a kezét az arcomról.
A saját ízemet éreztem rajta, ahogy finoman megharaptam, ő pedig azonnal beljebb nyúlt a számba, két ujjával. Nyögnöm kellett. A combbelsőm felforrósodott, a határaink kezdtek elmosódni.
Lassan körbenyaltam az ujjait, mire ő is felnyögött a fülem mellett. Lenyúltam a lábam között a farkához, ami már tőlem volt síkos, megszorítottam, mire ő belenyomta magát a tenyerembe. Aztán, csak hogy még egy kis nyomatékot adjak az előbbi szavaimnak, feljebb toltam magam a teste mentén, amíg a combomat széttártam. Nem eresztettem el a farkát, miközben előrehajoltam. Már magamtól is rácsúsztam volna, ha nem mozdul előbb.
De ő mozdult. Nem kellett kétszer kérni.
A lakókocsi ablaka már párás volt a leheletünktől, és most a kezem nyoma is rákerült. Meg kellett támaszkodnom, ahogy belém hatolt, lassan, de rögtön tövig. Talán nem így tervezte, de amilyen állapotban voltam, azon se csodálkoztam volna, ha a torkomig felcsúszik. Kiszakadt belőlem egy kéjes sóhaj, ahogy kitöltött; az izmaim köré fonódtak, és a teljesség érzése végigfutott a testemen.
A szám elnyílt, a szemem kikerekedett; minden mozdulatát pontosan éreztem. Meleg tenyere a gerincem tövén olyan volt, mint egy túlfűtött csók, ahogy a bőre finoman súrlódott rajtam. A gyomrom is remegett az élvezettől, ahogy mozgott bennem, velem.
Lehajtottam a fejemet a párnára, a karomra, és az illatunktól nehéz levegőben átadtam magam neki. Biztos kézzel vezetett, semmire nem kellett figyelnem. Az időérzékem teljesen elveszett, a világ besűrűsödött a testünk ismétlődő csattanására, a farkára, ahogy ki-be jár bennem, vastagon, erősen, újra meg újra.
A tűrőképességem végéhez közeledve rászorítottam, és esküszöm, éreztem, ahogy élvezi. Ez pedig átlökött a határon.
Ami szétáradt a testemben, az nem bozóttűz volt, nem vulkánkitörés.
Kirobbanó megkönnyebbülés. A pillanat, amikor hazatérsz. Amikor elengedsz mindent.
Shane megfeszült az utolsó, lassú mozdulatoknál, amivel követte remegő testemet és elnyújtotta az élvezetemet. Aztán, mielőtt alábbhagyott bennem a remegés, ő mohón magához húzott, és forrón lüktetve élvezett el. Bennem. Tőlem. Nekem.
Együtt lihegtünk, amíg a testünk újra működőképes lett. Hason szétcsúsztam a szanaszét túrt paplanon, pont úgy, ahogy belülről is kellemesen szét voltam csúszva, és csak lebegtem a puha elégedettségben. Az ablak kattanását hallottam, friss levegő hűtötte a bőrömet.
Fogalmam se volt róla, hogy ez ennyire jó is lehet. Baszd meg Joey! Ha még egyszer meglátlak, felrúglak, fogadkoztam magamban.
Shane is leereszkedett mellém, gyengéden megcsókolta a fülem tövét, a vállamat cirógatta, férfias elégedettséggel az arcán, az egész testtartásán.
– Kaiya, ünnepélyesen megígérem, hogy soha többé nem tartalak vissza magamtól – mormolta komolyan a bársonyos sötétségben.
– Nem is csináltam semmit.
– Na de azt hogyan...!
– Hülye vagy – vigyorogtam.
– Azt hittem, szégyenszemre te fogsz leteperni – vallotta be.
Ó, annak is eljön az ideje. De az ösztöneim most egészen másfajta megközelítést igényeltek. Mert gangaroo vagyok, ő pedig mától a társam, és ahhoz ki kell nyilvánítani, hogyan állunk egymáshoz.
– Hagytad volna? – kérdeztem, de azonnal meg is bántam. A dominancia nem vicc, és valójában nem akartam tudni, ha a válasz igen. De azt se, ha nem. Az egyiket az állati, a másikat az emberi felem nem tudta volna elviselni. És ma csak boldog akartam lenni.
Összeszorult a torkom.
– Hazamentem volna – felelte.
Megráztam a fejemet, hogy ezt jól hallottam-e. Azt hittem, hogy erre csak két reakció létezik: hogy hagyta volna, aztán én nem jöttem volna többet a közelébe, mert puhapöcsű – vagy nem, és elborult aggyal, erőszakosan a magáévá tesz.
De ő talált egy harmadikat. Egy jó megoldást. Mert abból még bármi lehetett volna később.
Az ösztöneim időben megsúgták, hogy ő kell nekem. Egy olyan férfi, aki nem ad rá okot, hogy meneküljek.
A bicepszére támaszkodtam, hogy a szemébe tudjak nézni.
– Téged akarlak – mondtam, mert ki kellett mondanom.
Ő magához húzta a kezemet, és a tenyerembe csókolt.
– Pont engem? – kérdezte.
– Pont téged – túrtam a hajába.
Félig magára húzott, arcát az enyémhez dörgölte. Már az álom kerülgette, amikor egy hangos sóhajjal elernyesztette a testét, és talán a lelkét is.
Talán mindketten hazatértünk ma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése