Novella, szerkesztés, magyarázkodás

Kitettem a blogra a véletlenek sorozatos összjátékaként megszületett Hallgass az ösztöneidre című novellámat. Juhú!

Ez egyrészt szuper, mert végre nem csak beszélek az írásról, hanem fel is tudok mutatni valamit, hogy tessék, ezt tényleg megírtam, el lehet olvasni.
Másrészt... hát, úgy érzem, némi magyarázatra szorul a dolog... :D 

(Ha még nem olvastad, első körben tedd meg, nem akarom lelőni a poént.)

Szóval az úgy kezdődött, hogy anno leírás kurzuson a zárófeladatunk egy reál novella megírása lett volna, amihez sose fűlött a fogam, a reál nekem egyszerűen unalmas. Valamelyik tök más témából indult beszélgetés végén viszont ott lyukadtunk ki, hogy ha megírok egy vérkengurus erotikus sztorit, akkor nem kell reált írnom. Az oktató, Kozma Réka (Így neveld a regényedet blog) kikötötte, hogy nem lehet vicces, amit én magamban úgy fordítottam, hogy nem marhulhatom el a témát.

Mint azt már sejthetitek, sokkal hamarabb kapható vagyok hülyeségekre, mint nem, meg hát tényleg inkább ez, mint a reál, szóval kis hezitálás után úgy döntöttem, hogy legyen. Vérkenguruk, mi az nekem...! 

Akkor persze nem született meg a novella, mert egyrészt nem egyszerű téma, másrészt meg baromira covidos lettem kurzus végére, és nem igazán működött az agyam, de eltettem magamnak az ötletet, mert ez akkora hülyeség, hogy egyszer muszáj megcsinálnom. Meg addigra kiagyaltam, hogyan nem lesz teljesen gáz, szóval voltak róla gondolataim, nem csak a csupasz párszavas ötlet. 

Ez volt közel három éve. A köztes időben valamikor megírtam a novella nagy részét, igazából csak az erotika hiányzott belőle, de nem igazán voltam motivált a befejezésére. Sőt, újra akartam írni másik sztorival, meg volt jobb dolgom is, szóval olyan nagyon sokat azért nem foglalkoztam vele. 
Aztán pár hete szembe jött egy poszt, hogy a Tehetség íróstúdió szerkesztőképzősei épp a romantikát és társait fogják venni, és szerkesztésért cserébe fel lehet ajánlani novellát, hogy azzal dolgozzanak. Felcsillant a szemem, ennél jobb alkalom nem lesz a vérkenguruimra, szóval elővettem, megnéztem, és olyan jól szórakoztam a meglévő szövegen, hogy úgy döntöttem, nem írom újra, hanem befejezem. Úgyis poén az egész, nem akarok vele semmit, jóvanazúgy.
Egy ötnapos sprintben megoldottam a befejezést, meg felfrissítettem a szöveget, nem csináltam belőle "váltsuk meg a kengurutársadalmat" sztorit (volt rá esély, de gyorsan elvágtam :D), beküldtem, és vártam.

Amivel nem számoltam, az az, hogy a szerkesztőképzés tele van ismerősökkel, akik közül többen tudtak a vérkengurukról (ennyire agyfasz ötletet mások se felejtettek el), szóval hiába volt névtelen a buli, a vége az lett, hogy nem csak a "hivatalos" szerkesztést kaptam meg, hanem még négy másikat is, 48 órán belül... :D
Azt hittem, jól bírom a kritikát, de ez azért fejbevágott. Egyrészről jöttek a dicséretek, hogy mennyire jó - másrészt meg ott volt telekommentelve öt fájl, hogy mi nem jó. Ezt a látszólagos ellentmondást hirtelen nem tudta kezelni a rendszer, egyszerűen lesokkolt a helyzet. Mondogattam magamnak, hogy nem baj, edződni kell, inkább most, mint A Regénynél, de azért súlyos volt. Bétáztak már, de ilyen szétcincálásban még nem volt részem.

Mindegy, túltettem rajta magam két nap alatt, azt hiszem, ez a körülményekre való tekintettel még belefér a "jól bírom a kritikát" kategóriába. Ki is javítottam képességeimhez mérten. Nem mindent, mert elfogyott a lelkierőm, és nem akartam megint félretenni, amíg összekapom magam, meg különben is a regényt kéne írni, és egyáltalán, ez egy fogadásból írt novella, én már arra is büszke vagyok, hogy megoldottam anélkül, hogy telibe parodisztikus lett volna.
Így is tanultam belőle. Vannak dolgok, amiket most nem piszkáltam, de feljegyeztem magamnak, hogy később ne csináljam, vagy ne így. A több szerkesztésből átlagban kijött, hogy mik a necces pontok, amik vagy bejönnek, vagy nem. Megtanultam, hogy néha egyszerűbb kitörölni egy összezavaró fél mondatot, mint két másikkal tisztába tenni.
Illetve ami nagyon érdekes tapasztalat, hogy látványos különbség volt az állatvilág iránt érdeklődő és nem érdeklődő szerkesztők kérdései között. Ami azért jó, mert felhívja rá a figyelmemet, hogy nem mindenki rendelkezik ugyanazzal a háttértudással, mint én.
Szóval akár poén, akár nem, gyakorlásnak és tanulásnak nagyon jó volt. 

Na de röviden: azt akartam leszögezni, hogy van rá mentségem, és nem tervezek több agyfasz lénnyel önmagát indokolatlanul komolyan vevő sztorit írni, se novellában, se máshogy. Igyekeztem tisztességgel végrehajtani a feladatot, egy élmény volt :D De nem kérek repetát. 

Hálásan köszönöm minden résztvevőnek a közreműködést (motivációt, szerkesztést/bétázást, lelki támogatást, vagy egyáltalán az elviselésemet), remélem, cserébe jól szórakoztatok a végeredményen :)

És most húzok vissza regényezni.