Az író tudatalattija néha rohadt idegesítő.
Valamelyik nap ülök a regény fölött, nézek ki a fejemből, keresem a gondolataimat, és egyszercsak az agyam felböfög egy nevet. Én meg pislogok, hogy tök jó név, valami főhősnek vagy vagány mellékszereplőnek való, de te amúgy ki a fasz vagy és mit keresel itt...? :D Mire a névhez tartozó csaj sejtelmesen elmosolyodik és kilibeg a látóteremből. Nem szóltam utána, menjen csak... :D De biztos nem úszom meg ennyivel, és csak remélni merem, hogy az angyalos trilógiába akar besétálni, és nem valami új sztorit szeretne lenyomni a torkomon.
A regénnyel kapcsolatban meg nagyon komoly döntési folyamatokon megyek végig éppen - szintén kurva anyját a tudatalattimnak, aki megmondta már az elején, hogy ez nem lesz jó, csak megint okosabb akartam lenni. Amelyik mellékszereplőn szenvedek egy ideje, hogy kell-e nekem, az most már végképp kuka, túl sok érv szól ellene és csak a kis lelkem mellette. Sok jó jelenetet áldozok be a nagy kép oltárán, szipp. De jobb lesz így, tényleg.
Így viszont egy másik probléma merült fel. Illetve egy régebbi probléma jött még feljebb, vagy mélyült el, nézőpont kérdése.
Namármost neki a legutóbbi verzióban semmi köze nincs az első rész végén lévő nagy balhéhoz. Benéz kárörvendeni, meg rátenni még egy lapáttal, de ennyi. Ezt meg nem hagyhatom így.
Szóval jön a régi jó folyamatábrázós módszer: két oszlop, egyikben az antagonista céljai és cselekedetei, a másikban a főhősök reakciója és egyéb akciói, amikről az antagonista tudhat, vagy később fontosak lehetnek. Ezek így egymás után, hogy ki mit reagál a másikra, és így felépítünk egy logikai láncolatot, és minden a helyére kerül.
Vagy nem. De emléletnek nem rossz. Majd jövök az eredménnyel...:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése