Regényírós napló - 2022. december 1.

Nem, sajnos nem azért nem blogoltam két hónapig, mert nem tudtam felnézni a laptopból és megírtam a regényt.

Hanem mert megint szétesett. 

Oké, megint közbeszólt az élet is, mert én itt közben közepesen nagy döntéseket hoztam meg ilyesmik, szóval olyan időszak volt, amikor általában nem tudok az írással foglalkozni. Volt elég bajom, nem tudtam még ezt is felvenni a listára pluszegynek, úgyhogy konkrétan rá se néztem. 

Eleinte persze próbáltam a már kitanult technikákat, hogy jó, akkor visszatörlünk egy fejezetet, aztán rájöttem, hogy hármat kéne, aztán ott álltam bután, hogy fasza, csak így mi lesz a sztori vége...? Mert már valahogy semmi nem volt logikus. Illetve több is logikus lett volna, csak mindegyikhez más felé kellett volna hajlítani a dolgokat. És akkor döntött úgy az agyam, hogy jótékonyan elfelejtjük, hogy van egy regényünk, amit meg kéne írni.
(Cserébe legalább olvastam, sokat. Az is jót tesz, és végül attól jött meg a kedvem, hogy ránézzek a saját regényemre is.)

Mostanra letisztultak kicsit a dolgok, és vissza tudtam térni az íráshoz. Jobb híján elkezdtem előről javítani, mert tudok egy-két konkrétabb dolgot, amit biztosan meg kell majd csinálni, és akkor már miért ne most. Hátha útközben rájövök, hogy hova vezet a sztori.
Egy angyali képességet pontosítok, mert kicsit össze-vissza használtam, illetve ki kell szednem egy karaktert is, aki csak foglalja a helyet. Utóbbi nagyobb baj, mert a főhőssel kettesben elkövetett jeleneteit konkrétan ki kell törölni, amitől megtörik a szöveg, és rohadtul utálok utólag toldani, meg összehúzni, meg ilyenek. De azért élvezem, elvagyok vele, és legalább visszatértem a szöveghez. 

De attól még baromira idegesít, hogy megint nem tudom kifuttatni a témát egy értelmes végkifejletre. Már kezdek gyanakodni, hogy ez is valami pszichés gebasz lesz, de még azért nem vagyok meggyőződve róla. Az is elég magyarázatnak tűnik, hogy annyira részletesen ki van dolgozva a világom, hogy rengeteg utat lefektettem magamnak, és ezek állandóan keresztezik egymást, és elvisznek másfelé.

Hiszen ugye felfedeztem még egy karaktert, akit a tudatalattim úgy írt meg, hogy simán keresztbe tehet a főhősöknek, és tök egyértelműen megjelenik egy ponton, hogy meg is teszi. És ezt pl. nem tudom kikerülni, mert szükségszerűen eljutnak hozzá azzal a kérdéssel, amire ő azt mondja, hogy akkor nektek most jobb lenne meghalni Ezt a reakciót nem terveztem el előre, de a karakterből annyira tisztán jött, hogy nem tudom máshogy megírni, vagy csak még jobban megbonyolítanám a dolgokat.

Ez viszont felborítja az eredeti terveimet, mert ennek a karakternek semmi köze az antagonistámhoz, szóval vagy azt kell kitalálni, hogy mégis van hozzá köze, vagy hogy az antagonista hogyan lovagolja meg a helyzetet, de akárhogy is lesz, az antagonista nem tudja végigvinni az eredeti tervét. Viszont egy komoly írói ígéret teljesítését durván kimaxolna ez az irány, szóval igazából nem is akarom kikerülni a témát. Csak így trilógiaszinten kell újragondolni, hogy meddig tudunk itt eljutni, és hogyan lesz ebből kielégítő végkifejlet. 

Ja, azt hiszem, ezzel a problémával nem akart megküzdeni az elmém. De majd most végigmegyek a szövegen előről, és megnézem, mit tudok tenni az ügy érdekében. 

Illetve továbbra is van egy jelenet, amit asszem el kéne felejtenem, mert akárhova pakolom, mindenhol leáll tőle az agyam, a főhősé meg eldurran, de annyira, hogy tuti megöleti magát. Mondjuk nem tudom, hogyan vagy mikor tudna anélkül kiderülni, hogy ezt a reakciót váltsa ki a csajból, de majd meglátjuk. Meg fogom próbálni fokozatosan bevezetni, de sajnos az angyalok elég jól titkolóznak (amelyik nem, az már nem él), szóval meg fog izzasztani. 

Hát ez van, közel két hónap kihagyás volt megint. De visszatértem! És akkor is kibogozom, ha beledöglök.