Igen, karácsonykor is írok, miért ne írnék, ha egyszer ez esik jól? :) A családozás megvolt tegnap, gyerek nincs, a kutya is kihányta már magát, szóval lazulunk.
Mondjuk ennek az előzménysztorinak a megkomponálása annyira nem esik most jól. Hogy főhősnőnk ne azért ússza meg élve, mert az ellenfél gyenge, meg ne is azért, mert ő csodagyerek (egy kicsit azért az, de nem látványosan)... Hát bakker, feladta a leckét. Ez a rész inkább csak hangulatilag volt meg régebbről, nem logikailag. Vagy hát magyarázatok voltak, de egyik sem túl erős. Még most sem tudom, rendben vagyok-e vele, de feltételezzük, hogy igen, mert haladni kell. Aztán majd írás közben úgyis felteszik a megfelelő karakterek a megfelelő kérdéseket, legkésőbb akkor rendbe lesz rakva minden :D Illetve van egy jolly joker megoldásom is, de azt nem akarnám ellőni, mert azzal gyártok magamnak még egy pár beleszőni- és megmagyaráznivalót későbbre. Mondjuk ettől még lehet, hogy belengetem, épp csak annyira, hogy megkapargassa az olvasó gondolatait, hogy "igen, ez is benne lehetett", de ne kelljen kifejteni. (Az ilyenek annyira jól hangzanak, de hogy meg fogom-e tudni csinálni... :D)
Az első kötet antagonistájának is kitaláltam egy erősebb, drámaibb motivációt, ami még több lelki zűrt okozhat később (és amit majdnem elfelejtettem, mert nem írtam fel, amikor eszembe jutott a kocsiban ülve). Maga az érzelem ugyanaz, szóval alapjaiban semmit nem változtat meg, csak sokkal mélyebb gyűlöletet vált ki az antagonistából, és több együttérzést mindenki másból. Oké, kicsit nehezebb lesz kideríteni, hogy kicsoda ő, cserébe nem derült égből villámcsapásként kapjuk meg, hogy őt kell lenyomni.
Huh, néha úgy érzem, hogy ennyi logikai összefonódást meg érzelmi epikusságot nem fogok tudni kezelni :D De nyilván ha ezt az ötlethalmot egy saccra félmillió karakteres szövegben kell szétosztani, akkor nem fog ennyire töménynek tűnni. (Nem tervezem féltéglának, meg nem is vagyok az a terjengősen író típus, de már sejtem, hogy ez nem az "éppen csak nem kisregény" kategória lesz...)
Mindenesetre nagyon élvezem, hogy a hideg logikát a fontosabb pontokon simán felülírja az emberi tényező. Hogy igen, mindent meg lehetne oldani egyszerűbben, ha ez nem lenne egy olyan világ, ahol megesik, hogy kinyírják az embert (angyalt), ha nagyot hibázik. Így viszont mindenki igyekszik takargatni a bakijait, és aztán majd szép sorban esnek ki a csontvázak a szekrényből, és úgy kerülünk egy világméretű szartengerbe. Annyira imádom :D Nincs túltolva a dolog, de hát valamivel meg kell bonyolítani az életet, ugye. És az angyal-démon háború, mint háttér, tökéletes alap egy ilyen világnak, ahol gyorsan és szigorúan kell eljárni, és nincs kapacitás a kihágások egyedi vizsgálgatására.
(Nem, ezek nem voltak spoilerek, a háborús háttér egy pillanatig nem titok, az meg ne legyen újdonság egy női fantasyben, hogy a karakterek szembemennek a logikával :D)
Amúg nézegetve a plotpontok mostani állapotát, én nem is tudom, hogy mi a felezőpont. Van egy nagyon felkavaró infó, ami után összeraknak még egy felkavaró infót, és ezek mondjuk egy-két fejezeten belül lesznek. Hát így hogy döntse el az ember? Az egyik érzelmileg nagy pont, a másik meg a sztori szempontjából bomba. Na jó, nyilván két különböző íven van, és elvileg tök jó is, hogy ilyen közel vannak egymáshoz, de mégis, jó lenne tudni, mire rakjak nagyobb hangsúlyt.
Igen, tudom, női fantasy, tehát az érzelmire. Nem szóltam... :D
(A regény legelejével amúgy még mindig nem vagyok elégedett. Utálom a regénykezdéseket. Beleteszik az emberbe a parát, hogy így kell, úgy kell, ez legyen benne, az ne, én meg legszívesebben a közepén kezdeném el, amikor már mindenki nyakig benne van, mert nagyon nehéz jól felvezetni egy sztorit.)
(Ha nem érted, mi volt ez a poszt, olvasd el a bevezetőt :))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése