Regényírós napló - 2022. január 18.

Annyira kiégettem az agyamat az előző ötnapos hajrával, hogy egy napig képtelen voltam írni. De mondjuk aludni is, tele volt a fejem a sztorival, az utolsó írós napon agyfasz zenéket hallgattam órákig írás után, és hajnali fél háromkor még olyanokon pörgött az agyam (kérés nélkül), hogy hogyan öltözködnek az angyalok a szárnyaikkal. Tegnap meg zenére kellett aludnom, mert a fejemben lévő káoszhoz nem illett a kinti csend. Amúgy soha nem alszom zenére, szóval ez valami durva függőség, vagy túladagolás, vagy mindkettő. Keményen módosult tudatállapotban vagyok gyakorlatilag egész nap, hiába tűnik úgy, hogy teljesen normálisan funkcionálok, intézkedek, főzök, oktatom a szakmára az utánpótlást, meg ilyenek. Remélem, azért nem tart sokáig, mert érzésem szerint ebbe bele lehet halni pár hónap alatt :D

Na de ma végre megint nekiültem, és nagyjából azzal töltöttem az írós idő felét, hogy a közös messenger csoportban nyavajogtam a kollegáknak, hogy nem stimmel az érzelmi ív, meg hogy micsoda gusztustalan csápos szörnyeteget teremtettem, hogy képtelen vagyok átlátni, melyik karja hova nyúlik és miért. Egy öt percre még odáig is eljutottam, hogy miből gondoltam, hogy én ezt meg fogom tudni írni, de mint az a naplóból kitűnik, mostanában erős vagyok a "szarok rá" gyakorlásában, szóval úgy döntöttem, hogy ezt is leszarom. Már csak azért is, mert nem visz előbbre, ha stresszelek rajta, hogy béna vagyok-e vagy sem. Ha nem teszek bele mindent, sose derül ki, hogy képes vagyok-e rá. 

Aztán valamitől helyrekattantak a gondolataim is, rájöttem, mit értettem félre az ívekkel kapcsolatban, és nekiálltam javítani. Nagy zöld betűkkel bejelöltem, melyik plotpontom hol van (jelentem, a felezőpont kb. félúton! alábecsültem a későbbi történések súlyát), és elkezdtem kifésülni a felezőpont utáni részeket. A legvégével még mindig nem vagyok képben, de most legalább olyan lelkiállapotban tudom tolni, hogy odafigyelek a megérzéseimre, és így talán nem fogok hülyeségekre építkezni. Pár jelenettel kapcsolatban volt ugyanis egy hülye érzésem, hogy az nem jó úgy, vagy nem jó oda. Szóval áthelyeztem egy-két ilyet, nagyon szépen a helyükre kattantak - de ehhez mondjuk kellett az is, hogy rugalmasan tudjam kezelni őket, és elengedni a fele történésüket, amiktől nem illettek oda, ahol voltak. Megnyugtató, hogy erre is képes vagyok, még ha nem is azonnal. 

Szóval romantikus fronton rendet raktam, a zavaró részeket kiiktattam. Legalábbis a mélypontig. Valamit azért hagyni kell a következő napokra is :) Úgy tűnik, mostanában ez a program, káoszt csinálni, belezavarodni, rendet rakni. De ha ez az útja, akkor ez. 

Azt azért remélem, hogy az agyam is lassan megnyugszik, és fogok tudni aludni, mert lassan az életbe is vissza kell rázódnom, nem lehetek örökké betegszabin.  

Fun fact: észrevettem, hogy jobban megy a tervezés, ha közben bárkivel bármiről beszélgetek messengeren. Tök értelmetlen az egész, azt hittem, hogy jobb, ha csak ebbe tudok belemerülni, de nem. Ha nincs beszélgetőpartnerem, kattintgatni fogok az interneten, ami hosszú időre el tudja vinni a figyelmemet, de ezek a fél perces pihenések, amíg válaszolok valakinek, pont elegek ahhoz, hogy rendeződjön az a gondolat, amin éppen ülök. Furcsa.